Örömmel jelentem, hogy kihívásom 48. napján sikeresen teljesítettem a tervben szereplő 500 kilométert. Egy-két mondatban szólni szeretnék a tapasztalatokról, élményekről, majd röviden összefoglalom a számok világára vonatkozó ismérveket.
Azok kedvéért, akik nem tudják miről is szólt a kihívás, megismétlem, hogy augusztus 15. és október 3. között kellett leszaladjak 500 kilométert, önmagam szórakoztatására, valamint állóképességem ápolgatása céljából. A challenge kettő nappal ért korábban véget a tervezettnél.
Összességében pozitívnak értékelem a kihívást. Jelen pillanatban semmiféle negatív hatását nem érzem a számomra szokatlan intenzitású terhelésnek. Sőt, azt vettem észre, hogy a szervezetem egyre jobban viseli a megerőltető meneteket, nagyon ritka esetekben fáj a lábam. Korábban rengeteg problémám volt a térdemmel, vádlimmal, sípcsontommal, de az idő előrehaladtával ezek a problémás részek megerősödtek és kimaradoztak az amúgy sem erőteljes lábfájások. Ezeket a stációkat minden kezdő futónak meg kell járnia, keveseknek adatik meg az a szerencsésen örökölt genetika, hogy lazán és fájdalommentesen megfussa az ilyen távokat, bírja az ehhez hasonló terheléseket.
Szeretek futni, ez a tudat pedig többszörösen is megerősödött bennem az elmúlt időszakban. Nem akarom abbahagyni. Futás közben boldognak, szabadnak, vidámnak érzem magam, ebben teljesedek ki. Rengeteget gondolkodok közben, ilyenkor kerülnek helyükre a mentálisan orvosolható dolgok, kibékülök magammal és a világ azon problémáival, melyek zavarnak ugyan, de képtelen vagyok tenni ellenük. Jól esik futás után ellazulni, mindig sikerélményem van, pezseg a vérem, piros az arcom és tele vagyok vitalitással, nem utolsó sorban pedig nagyon jó zenéket hallgatok közben. :)
Az elmúlt 48 nap felbátorított, megerősödött az önbizalmam és újabb terveim születtek. Ezek egyelőre masszívan közelítik a legmerészebb álmok kategóriáját, de ki tudja, egyszer talán ezeknek a sokszorosára is képes leszek, azok a távok lesznek a pihentető futások. Jelen kihívás ötletének megszületésekor tudtam, hogy szerény képességeimhez mérten viszonylag nehéz dolgom lesz. Biztos voltam benne, hogy maximális fegyelemre van szükségem és nagyon rendben kell legyek fejben is. Talán ez a két dolog segített célom elérésében. Igyekeztem mindig a legmegfelelőbb pillanatokban lassítani, regeneráló futásokat beiktatni, illetve pihenőnapokat tartani, soha nem hajtottam túl magam. Fejben elfáradtam a végére és picit fizikailag is, de ez így van rendjén. A legnehezebb momentumok közé tartozott mentálisan erős lenni akkor is, amikor egyáltalán nem volt kedvem futni, amikor fáradt voltam, amikor menet közben eleredt az eső és folytatni kellett, stb.
Lássuk miről mesélnek a számok:
A teljes távot picivel több, mint 55 óra alatt teljesítettem, ehhez pedig 31 edzésre volt szükségem. Ezek között volt néhány regeneráló futás is, kevés és lassú kilométerrel, közte rengeteg tornával, nyújtással. Hozzávetőlegesen felét terepen futottam. A Pongrácz-tetőre történő túrát ugyan nem lehet a klasszikus értelemben vett terepfutással azonosítani, hiszen aszfaltút mentén zajlik a futás, de a több mint 400 méteres emelkedő miatt létjogosultságot nyer ezen kategorizálás, azt gondolom. A mellékelt ábrán látható, hogy közben 35.498 kilokalóriát égettem. Nos, ezt a Sports Tracker néhány élettani paraméter alapján számolja ki, nagyon hozzávetőlegesen. Pontos adatok e tekintetben csakis pulzusmérővel nyerhetők, legjobb tudomásom szerint.
A következő ábrát csak érdekességképpen csatolom. A szeptemberi edzések láthatók rajta, közte két nagyon halvány bringázással. A végső távhoz természetszerűleg nem adódott hozzá a bringázások során letudott táv, hiszen csak a futások voltak publikusak, azok alapján számolt a tracker.
Végezetül nem akarok szó nélkül elmenni amellett sem, hogy a kihívás kezdetén néhány szkeptikus hanggal is találkoztam. Innen, az 500 km. túloldaláról üzenném, hogy az élet tud csodálatos is lenni, néha érdemes feltenni egy rózsaszín szemüveget és úgy szemlélni a világot, megéri nagyon. :) Káros vetületei is lehetnek a túlzottan realista életszemléletnek, tűnjön az bármennyire is pragmatikusnak (és jelentsen ez a szó bármit is:)))) Merni kell álmodni és küzdeni érte, az eredmények jönnek maguktól. Ez bődületesen nagy közhely, ám a legnagyobb igazságok, mindig ezek mögött rejtőznek. Egyetlen percig sem dühítettek a negativista szólamok, nem is rágódtam miattuk, csak tettem a dolgom és mentem előre.
A címben szereplő, az angolszász nyelvkörnyezetből kölcsönzött kifejezés fogalmam sincs mit takar, csak nagyon jól hangzik és beemeltem ide, gondoltam menő leszek. Google-ban találtam :D :D Jövőre pedig ugyanez a táv, két hét alatt, pókjárásban ;) Köszönöm a bíztatást mindnyájatoknak!
